Gyermeknapi horgászversenyek 2019!
A Tisza-tó körül két helyszínen is gyermek horgászversenyt tartottak a szövetségünk tagegyesületei május 25-én. A tiszafüredi és az abádszalóki esemény is nagy érdeklődés mellett, szép fogásokkal zajlott le a gyerekek (és kísérőik) nagy örömére.
Gyermeknapi horgászverseny Tiszafüred
Május 25-én a tiszafüredi szabadstrand területén rendezte meg gyermeknapi horgászversenyét a Tiszafüredi Sporthorgász Egyesület. A rendezvényen 30 fiatal horgász két korosztályban mérhette össze tudását. Legtöbben sikeresen vették üldözőbe a halakat, egyre több haltartó került a vízbe többnyire keszegekkel és törpeharcsákkal, de volt akinek sikerült egy-egy kisebb balint vagy pontyot zsákmányolnia.
Verseny végén a szervezők vendégül látták a gyerekeket és kísérőiket egy pizzára, majd következett az eredményhirdetés, ahol minden gyerek kapott ajándékot, és a dobogósokat kupákkal, horgászfelszerelésekkel jutalmazták.
10-év alatti korosztály helyezettei:
I. Kendrei Botond
II. Simon Regő Bendegúz
III. Kiss Botond
10-év feletti korosztály helyezettei:
I. Fejes Dávid
II. Jáger Jázmin
III.Fábián József
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Képek a rendezvényről itt láthatók.
Gyermeknapi horgászverseny Abádszalókon
Május 25-én gyereknapi horgászverseny lebonyolítására került sor a Nagykunsági főcsatorna Abádszalóki szakaszán, az Abádszalóki Petőfi H.E. és a Kiskörei Tisza II. H.E. közös szervezésében.
Gyerekek zsákmányának jelentős részét törpeharcsák és keszegek alkották de két pontyot is sikerült szákba terelni a verseny ideje alatt.
Mérlegelést követő eredményhirdetésnél két korosztályban lettek díjazva a gyerekek, a helyezettek mellet minden induló kapott ajándékot, majd egy közös ebéddel ért véget a rendezvény.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Képek a rendezvényről itt láthatók.
A verseny rendezői: Tiszafüredi Sport HE, Kiskörei Tisza II HE, Abádszalóki Petőfi HE.
Támogatók: MOHOSZ, Tisza-tavi HESZ, Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.
|