VIII. Tisza-tavi Horgász Kupa Versenysorozat 2017. IV. forduló
2017. október 14-én került sor az idei kupasorozat záró versenyére.
A ragadozó halak horgászata műcsalival vagyis a pergetés igen kedvelt forduló már évek óta, misem mutatja ezt jobban, mint az, hogy a mai napon több,mint 30 horgász nevezett be a megmérettetésre.
Az időjárás nagyon jó volt, kellemes őszi, napos időt fogtunk ki. Hogy ez mennyire volt szerencsés halfogás szempontjából, az attól függ, hogy kit kérdezünk. Volt, aki semmit nem fogott, volt aki több,mint 6 kg-os zsákmánnyal zárta a versenyt.
A szokásos reggeli adminisztráció,eligazítás és csónakos osztozkodás után a Kis-Tiszára rajzottak ki a lelkes horgászok, majd 8 órakor kezdetét vette a próbatétel.
Köszönhetően a technikának egy telefonos egyeztetés után Varga Zoltán sporttárs egy kolegina kíséretében azonnal lemérte a kifogott halakat, így azokat nem kellett délig gyötörni, visszakerültek az élőhelyükre.
Volt, aki már 12 előtt partot ért, mivel nem volt semmi mérlegelni való.
Akik sikeresen zárták a napot csukát, balint, süllőt és kisebb sügeret tarthattak a fényképező elé.
Az eredmények összesítésre kerültek. A mai versenyen külön izgalommal várta mindenki a végeredményt, ugyanis nem csak a IV. forduló győzteseit ünnepelhettük, hanem az összesítés is ma került kihirdetésre.
A IV. forduló dobogósai:
I. Elek Gyula 6790gr(legnagyobb hal: 5180gr)
II. Péter Zoltán 1825gr
III. Oláh Gergő 1810gr
Tisza-tavi Kupa dobogós helyezések:
I.Péter Zoltán 16pont
II.Farkas István 24pont
III.Kiczkó Károly 34pont
A 4 forduló egyetlen női versenyzője Balázs Istvánné a 4. fordulóban egy 1780 gr-os csukával a 4. helyen végzett, neki külön gratulálunk!
A IV. fordulón serleggel, finom borral(Köszönjük Barna Péternek), ajándékutalványokkal távozhattak azok, akik bekerültek az első három közé, illetve minden horgász, aki részt vett mind a 4 fordulón egy kis arany halacskát vihetett haza emlékbe a szövetség jóvoltából.
Ebédre töltött káposztát fogyaszthattak azok, akik együtt zárták velünk ezt a kupasorozatot és ezúton szeretnénk megköszönni Péró Ferencné Marika néninek a fantasztikus süteményeket, amiket minden alkalommal önzetlenül készít nekünk! Reméljük, hogy aki eljött jól érezte magát ma is és, ahogy Elek Gyula ügyvezető elnök elmondta, jövőre várunk mindenkit vissza!
A 4 forduló részletes eredményei letölthetők itt (xls).
Képek az eseményről:
|