Főoldal
Magyar Országos Horgász Szövetség
Vízügyi Honlap

VIII. Tisza-tavi Horgász Kupa Versenysorozat 2017. III. forduló

Kissé borongós őszi napon Szövetségünk megtartotta a Tisza-tavi kupasorozat III.fordulóját, melyen a ragadozó halak horgászata volt a feladat élőcsalival. Az időjárás előrejelzés kicsit ránk ijesztett a héten, de szerencsére a 13 fok, nagy széllel és sok esővel tévedés volt. Pár csepp esőt leszámítva nem zavarta meg semmi a versenyzőket.

Fél 7-től lehetett regisztrálni, majd Elek Gyula ügyvezető elnök eligazítást tartott a területről, szabályokról. Ezek után mindenki csónakba ült és elindult a helyszínre. Többen párban ültek egy csónakban,de a verseny egyéni volt. 17 sporttárs próbált halat fogni 8 órától déli 12-ig.

Ezután Szappanos Zoltán és Szabó Kálmán segítségével megkezdtük a mérlegelést, melyet a Tisza-tavi halőrök kísértek figyelemmel. Sajnos több versenyzőnél nem volt mérlegelni való, összesen 8-an fogtak halat. Néhány sügér, kölyök harcsa, fiatal süllő került a mérlegelő hálóba, az abszolút első helyen Megyeri Lajos méretes süllője végzett. Miután mindenki sikeresen partot ért, finom meleg gulyás várt a résztvevőkre.

Ezután Elek Gyula kihirdette a verseny eredményét és átadta a dobogósoknak a megérdemelt serlegeket.

Eredmények:
1.Megyeri Lajos: 1,87kg
2.Oláh Gergely: 1,33kg
3.Besenyei István 1,11kg
4.Barna István: 0,96kg
5.Molnár Zsolt: 0,87kg
6.Farkas István: 0,66kg
7.Magyar Lajos: 0,58kg
8.Kiczkó Károly: 0,51kg

Szívből gratulálunk mindenkinek!

A III.forduló után kialakult összesített eredmény:
1. Péter Zoltán 14 pont
2. Kiczkó Károly 15 pont
3. Farkas István 16 pont
4. Besenyei István 17 pont
5. Barna Péter 24 pont
6. Kiss József-Megyeri Lajos 26 pont
7. Magyar Lajos 29 pont
8. Barna István 30 pont
9. Molnár Zsolt 32 pont
10. Borsa Csaba 39 pont
11. Péró Ferenc 42 pont
12. Németh Sándor-Oláh Lajos 51 pont

IV.forduló: 2017.október 14.

További sikeres horgászatot mindenkinek!

Képek az eseményről:













































 

Impresszum | Jogi nyilatkozat | Minden jog fenntartva! © 1993-2018.