Főoldal
Magyar Országos Horgász Szövetség
Vízügyi Honlap

Véget ért a IV. Tisza-tavi Horgászkupa versenysorozat

Október 19-én került megrendezésre a IV. Tisza-tavi Horgászkupa versenysorozat IV. fordulója, amelynek során ragadozó halakra horgásztak a nevező horgászok műcsalival.
Reggel fél hétkor kezdett gyülekezni a népes versenyzőtábor. A Kupasorozat utolsó fordulóján összesen 25 versenyző mérte össze tudását a tiszafüredi Kis-Tiszán.

A versenyzők csónakkal elfoglalták az általuk kiválasztott helyeket a megadott területen és reggel nyolckor indult a verseny.

Az utolsó fordulót színesítette egy alucsónak készítő versenyző is.

)

Ideális időben, mérsékelt eredményekkel zárult a versenysorozat. Az utolsó forduló eredményei a következőképpen alakultak.

  1. helyezett: Szappanos Zoltán 5040 g halat fogott
  2. helyezett: Elek Gyula 2340 g hallal
  3. helyezett Magyar Lajos 1700 g-os fogással.



Ezúton is gratulálunk az első három helyezetnek és minden versenyen részt vevő összes versenyzőnek!

A Horgászkupa utolsó fordulójának eredményhirdetése utána az összetett horgászverseny győztesei és helyezettjei tekintetében is eredményt hirdettünk. Az összetett versenybe csak azoknak a horgászoknak az eredményei számítottak bele, akik mind a négy fordulón versenyeztek.
Az összesített horgászversenyben első helyen meggyőző fölénnyel Oláh Gergely tiszafüredi horgász végzett, a második helyen a pontok alapján holtverseny alakult ki, de végül a több halat fogó Kiss József (Bag) lett a második, megelőzve Magyar Lajos tiszaörvényi horgászt, aki a harmadik helyezést szerezte meg!

Szívből gratulálunk a győzteseknek!

Ugyancsak gratulálunk az összesített verseny további helyezettjeinek is, örülünk, hogy minden fordulón velünk tartottak:

4. helyezett: Barna Péter (Tiszaörs)
5. helyezett: Molnár József (Tiszaszőlős)
6. Gonda Zoltán (Debrecen)
7. Péró Ferenc (Erdőtelek)

(Az összesített táblázat megtekinthető itt)

Az eredményhirdetések után, kellemes őszi időben fogyasztottuk el a finom ebédet. Dósa József a versenysorozat zárása után köszönetét fejezte ki a szakácsunknak, aki minden forduló alkalmával kiváló ebédet készített a csapatnak és Péró Ferenc horgásztársunk kedves feleségének, aki mindig finom sütikkel kedveskedett a versenyzőknek!

Reméljük jövőre ismét, minél szélesebb körben találkozunk!

Impresszum | Jogi nyilatkozat | Minden jog fenntartva! © 1993-2018.